3100 km-es utinapló

Levelem valahol Alcsút és a végtelen között íródik, de ha igaz, éppen Mátészalka felé száguldunk.

 

"Távolból írok, kedvesem.
Nagyon távol vagy már, azt hiszem."

 

Ez a dallamszöveg zsong a fejemben, miközben elsuhan a táj mellettem.

Honnan merül fel ez a a dal? A múlt ködéből? Mikor én is fiatal voltam, tán 13 éves és éppen a helyzetemhez illet olyannyira, hogy majdnem elsírtam magam a meghatottságtól.

Egy Sokol rádión hallottam először. Éppen a faluszéli focipálya-legelő kettős funkciójú térségben rúgtuk a műbőrt, és a kapufa mellett, apámtól elcsent, sorba kötött  laposelemekkel összekapcsolt rádióban felcsendült ez a dal. Azonnal a szívembe markolt, és Tercsi jutott eszembe, akivel az iskolában már lopott csókot is váltottunk, (igaz, takarékbélyegre) aki oly távol volt tőlem, mert a sors távolabbi tájakra vetette, jelesül a nagy legelőre, amely legalább 200 m-re volt a kapukat jelző botoktól, és a világot jelentő gyepbuckáktól. Akárha fényévekre lett volna, sem lehetett közelebb, hiszen a pályát elhagyni, míg világos van, bűn lett volna.

Rajtam volt az új stoplis, a többiek is ilyet szerettek volna. Ezért, baráti szeretetből léptem a lábukra, hadd érezzék milyen érzés egy igazi focicipő a lábon.

 

Nahh, félre emlékek!

Suhan a táj a kocsi mellett, elmosódott éppen kizöldellő növényzet az ablakon túl, kicsit jobban zöldellő titkárom az ablakon innen. Szegény nem bírja a tempót, pedig most napokig új sebességre kapcsoltam.  3100 km, néha sok, most szinte kevés! Napi 775-ös átlag. Komoly erőpróba. Ha ezt jól bírom, lehet, elmegyek kamionosnak.

Ha most valaki azt gondolja, hogy ez lehetetlen, hát téved. A lényeg, hogy korábban kell indulni.

A gyűlésekre úgy érek oda, hogy éppen csak beesem, addig a helyiek szórakoztatják a népet, lufi eregetéssel, zászlólengetéssel, és szóval tartják őket. Lasszóval.

Nos, megérkezem, felgyűröm az ingujjamat, lássák, emberes munka ez, és szólok hozzájuk. Köszöntés, taps elcsitulása után gyorsan felsorolom, hogy a szoclibek mit fognak drágítani, mennyibe kerül a benzin majd, és a világvége egy happy end, pardon, boldog vég hozzájuk képest. Nem lesz vidéken posta, iskola, munkahelyi szex. Az utóbbi munkahely hiányában!

Elmondom, hogy nem segít rajtuk senki, csak én, én is csak akkor, ha magukon segítenek.

Segíts magadon, és Viktor is megsegít!

Aztán hajrázok egyet-kettőt, gyors parola a helyi jobboldalt képviselő személyekkel, elismerő csettintés a traktornak, aztán fejest a kocsiba, kerék kipörög és száguldás az újabb beszéd helye felé.

Ha jól számolnak a fiúk, akkor ez közel az eldöntetlen képviselői körzetek felét jelenti! Napi kilenc hely, az harminchat helyszín. A fele a száztíznek, tudom, hogy ötvenöt, de a hangsúly a közel szón van! Jó! Nem olyan közel, mint Makó Jeruzsálemhez, de nem is ez a lényeg. A lényeg, hogy minél többen lássanak. Látom a népem szeretetét az út mellé is ki-kiállnak, hogy üdvözölhessenek.

Sármom még a régi! Ezt a helytálló következtetést abból vonom le, hogy többségében lányok integetnek.

 

Titkárom meg is akarta állítani a kocsit egy kis Nemzeti Konzultációra, de az, az öt perces rekettyésbe csapó villáminterjú is késést okozhat. És bizony sajnos, egy soron kívüli rajongó miatt nem várhatnak másik milliók. Áldozatot kell hozni!

Mindannyian kik engem támogatnak, áldozatok velem együtt. Tehát, mindenki hozzon magával még egy áldozatot!

Igen ez is egy szlogen. Jó szlogen!

Aki áldozat, velem tart! Előre az utolsó áldozatig!

Hű, de belejöttem! Még szerencse, hogy nem kell jegyzetelnem, azt megteszi nekem:

 

 

Bigfater